A Tisza-tó kialakulása
 
|
A Tisza-tó (a Kiskörei vízlépcső és létesítményei) egy olyan mesterségesen létrehozott komplex vízgazdálkodási létesítmény, amelynek elsődleges célja a Tisza-völgyben jelentkező mezőgazdasági vízigények, az ipari fejlesztés, és a lakossági ivóvíz ellátásához szükséges vízigények biztosítása volt. Az 1973-ban átadott duzzasztómű és víztározó, - mai nevén Tisza-tó - vízszintjének megemelését három ütemben tervezték megvalósítani. Az első ütemben 87.50 mAf-i duzzasztási szint mellett 24 millió, a II. ütemű duzzasztáskor 89.00 mAf-i duzzasztási szint mellett 96 millió, míg a III. tervezett ütemben a 90.50 mAf-i szintnél 300 millió m3 víz tározását irányozták elő. A Magyarországon bekövetkezett változások, a mezőgazdasági termékek iránti csökkenő kereslet, a világpiacon kialakuló állapotok miatt a tervezett kiépítés harmadik üteme nem valósult meg. A tervezett 127 km2 vízfelület helyett 104 km2 nagyságban medencékre és öblözetekre tagolt vízterek alakultak ki, amelyek vízellátását és vízfrissítését öblítő csatornák és vízkormányzó műtárgyak szolgálják. A tározót télen leürítik, így a nyári vízfelület az üzemrendtől függően harmadára is lecsökkenhet. A tározón belül 23 km2-nyi területen szigetek maradtak fenn, ahol ma természetközeli erdők díszlenek, a sekély vízmélységű vízterekben gazdag vízi világ alakult ki. A közeli Hortobágy védett madarai néhány év alatt birtokba vették a tározó sekélyvizű területeit. A halban gazdag vizek, a kialakult nádasok és erdők jó fészkelő helyet, a szárazulatok eredőterületei a vadállománynak jó búvóhelyet biztosítanak. A megtelepedett és fajban gazdag növény- és állatvilág alapvetően befolyásolta a kialakult vízterek használatát is. A kialakult helyzetről a 2048/1993.(XI.18.) Kormányhatározat intézkedett. A rendelet 1. pontja szerint: A vízterületek használatát a rendelet a következők szerint szabályozta:
|